Camcsatka Cickafark

Karakternév: Camcsatika Cickafark, de mindenkinek Cammy

Nem: Nő

Kaszt: Boszorkány

Kor: 16,5 év

Totemállat: Pillangó

Kabbala: A hátára tetovált élethű királylepke.

Mantra: Pillangó, szabadon szállsz, illanó színfolt. Lepke, te, ki a széllel kelsz egybe.

Kinézet: Acélszürke szempár, kékesfekete, festett, szinte kontrollálhatatlan lobonc, amit általában rövidre vágat, és egy hajpánttal hátrafog. Magassága 163 cm, súlya 55 kg.
Általában térdig érő fehér asszisztensi köpenyt visel, alatta sötétkék álló nyakú fölsőt, bakancsot, és fekete farmernadrágot.

Jellem: csendes, és meglehetősen béketűrő, de ha feldühítik, akár fejjel a falnak is nekiront. Mindig édességet eszik, határozottan állítva, hogy ettől boldogabb. Az bizonyos, hogy ha jóllakott, akkor kevésbé bántó a humora. Eléggé szarkasztikus, mindent kifiguráz. Szinte az összes részletet megjegyzi amit lát, és a nap végéig emlékszik is rá. Később, kisebb koncentráció után vissza tudja idézni őket.

Előtörténet:
A szüleim békés természetű emberek voltak. Igazán megérdemeltek volna egy olyan lányt, aki teljesen és tökéletesen normális.
Anyám sokszor mesélte, hogy mikor születtem, egy hatalmas ciklon sújtott le Ceylonra, a szülővárosomra, és a kórtermet teljesen elárasztotta a víz. Az orvosok csak össze-vissza rohangáltak, szinte senki nem ért rá foglalkozni velünk. Apám jött be, a szülés kezdete után fél órával, és levezényelte két ápolónővel a születésemet. A térdig érő vízben gázolt apám anyámmal, és velem a karjában, hogy hazavigyen minket, ugyanis a fertőzésveszély miatt, mindenkit, aki mozdítható volt, hazaküldtek.
A gyerekkorom viszonylagos békében telt. A szüleimmel ide-oda utazgattunk, ugyanis a polgári foglalkozásuk misszionárius volt. Nagyjából hét éves voltam, mikor az első furcsa dolgok megkezdődtek. Néha, minden ok nélkül, eláraszottak minket a lepkék. Én nem féltem, anyámék pedig alig győzték kizavarni a rovarokat. Akkoriban kezdtem megfigyelni a lepkéket, nagyítóval, óvatosan, nehogy véletlen is bántsam őket. Mindig is barbár szokásnak tartottam, hogy a rovarokat egy gombostűre felszúrva tárolják.
Állandóan egy kis füzettel rohangáltam, feljegyezve a pillangók szokásait. Később ez a füzetecske lexikon méretű kötetté hízott.
Nyolc és fél évesen, egy éjjel kiszöktem a királylepkék vándorlását megnézni, és messzire elcsatangoltam. Mesés egy látvány volt, nem is értettem, mért nem árasztják el Amerikát ilyenkor a turisták. Éppen visszaindultam volna, mikor két ember toppant elém. Nem ijedtem meg, nem sejtettem semmit, sőt, még felajánlottam, hogy megnézhetik a jegyzeteimet. Átnyújtottam a lapokat, mikor az egyik alak, aki fiúnak tűnt, a sziulettje alapján, a kezével kettévágta a lapokat. Dühösen meredtem rá.
Miért csináltad ezt? Most kezdhetem elölről az egészet!- torkomat a sírás folytogatta. Két évi munkám veszett ezzel a mozdulattal kárba!
Én most nem ezért sírnék boszorkány. Készülj! A lelked a miénk lesz! - Boszorkány? Ezek meg miről beszélnek? Jobbnak láttam hagyni a jegyzeteimet, legfeljebb holnap visszajövök értük, de valamiért jobbnak láttam elszaladni ez elől a két őrült elől. Teljes erőből rohantam hazafelé, hátam mögött suhogtak a támadások. Tudom, hiba volt, de teljes szívemből kívántam, hogy tűnjenek el, és hagyjanak békén. Mintha a szívem megdobbant volna, térdre estem, a mellkasomat markolva, zihálva.
Szinte vártam, hogy üldözőim beérjenek, de nem értek utol. Soha, soha. A kívánságommal a szétkaszabolt jegyzeteim megelevenedtek, és felnyársalták a támadóimat.
Hetek teltek el, mire bármi következménye is lett volna a dolognak. Addigra már rég messze jártam, egy idősebb boszorkánnyal, Amirával, aki a továbbiakban anyám helyett anyám volt. Sok mindenbe beavatott, megtanította a varázslást, és belémplántálta a dühöt a fegyverek és mestereik, továbbá Halálisten-mester iránt is.

Amira fényt derített a származásomra is. Megmondta, hogy valószínűleg az apai nagyanyám volt boszorkány, és ez így, visszaütött. Ekkor értettem meg, hogy apám mért nem beszélt soha a családjáról.
Lassan már két éve nem láttam. Ez idő alatt beköltöztem Halálvárosba, s jelentkeztem a városi könyvtárba, ahol most is dolgozom. Két év alatt szoros barátságot kötöttem Mezidadt-al, aki akarva- akaratlanul is tájékoztat az Akadémián történtekről. Szeretem a mostani életemet, és munkámat, de halálig tartó hűséggel tartozom Amirának, amiért megmentett a szánalmasan korai halálomtól.
Mert, hogy levadásztak volna, az tuti.