Daemon Blade

Karakternév: Daemon Blade

Nem: Férfi

Kaszt: Fegyver

Kor: 15

Fegyvermód: Egy eléggé könnyen felismerhető kard.

Kinézet: Szürke, kicsit ezüstösnek tűnő haj, barna szemek, magas. Fején általában vörös kendő, afelett sapka. Barna kabátja alá megesik, hogy semmit nem húz fel, de néha látni alatta egy-egy pólót. Nadrágja, sportcipője fekete. Acél nyakláncot visel, valamint barna csuklószorítóval, aminek közepén fehér sáv található, valamint karláncokat is fel szokott venni.

Fegyvermódba kinézete:

Jellem: Jelleme elég változatos tud lenni, ahogy éppen. Imád aludni, kissé fázós, és mindig tudna enni.


Előtörténet:

Nos, hol is kezdjem. Talán a családommal. Anyám sima ember volt, akit sosem ismertem, ugyanis belehalt a szülésbe. Apám fegyver volt. A gyerekkorom nagyon jó volt. Apám arra tanított, hogy hogyan kell fegyverré válni. Nagyon sok ideig nem ment a fegyverlét. Egyre csak próbáltam, próbáltam, próbáltam, de semmit nem tudtam produkálni. Egyszer aztán, amikor apám már majdnem feladta a próbálkozást, történt valami. A két kézfejemből egy-egy kis penge jött ki, amivel ha valakinek bemosnék, biztos fájna... apám nagyon megörült. Egy pillanat múlva aztán el is tűnt az egész.
- Megcsináltad, megcsináltad! - Örvendezett az apám.
- Mit csináltam meg? Ez semmi sem volt...
- Fiam, ez az első lépés az átváltozás felé. Mostantól a köztes alakod megtartásán fogunk dolgozni.
És dolgoztunk. Azonban nagyon lassan haladtam. Egy hónap kellett ahhoz, hogy egy percig fenn tudjam tartani a két kis pengét. De nem adtam fel. Egyre csak dolgoztam, dolgoztam és dolgoztam. Fegyverré akartam változni. Fegyverré kellett, hogy változzak. De a kemény munka negyed óránál többet nem eredményezett. Ahogy sétáltam halálvárosban, néha összefutottam egy-egy gyakorló párossal. Vágyakozva néztem őket. Ekkor voltam Tizenkét éves talán. Egyszer egy páros észrevett, ahogy elbújva figyeltem őket. Odajöttek hozzám.
- Mit csinálsz te itt? - kérdezték tőlem.
- Én csak...
Nem tudtam mit mondani. Inkább megmutattam a két kis pengét, amik hamarosan el is tűntek.
- Nem tudom, mit csináljak. Nem tudom negyed óránál tovább fenntartani, teljesen átváltozni pedig így nem tudok.
Ekkor kaptam egy tanácsot, amit sosem fogok elfelejteni. Egy olyan tanácsot, ami segített mindenen. Utána edzettek velem. Barátok lettünk, segítettek nekem, és amiben tudtam, próbáltam ezt viszonozni. Nagyon jól megvoltunk egymással. Hamarosan akár egész nap félig, vagy teljesen átváltozva, kardként tudtam maradni. Gyakorlásképpen, hogy szokjam egy kicsit a dolgot, Hiru, a fegyvermester néha engem is forgatott, és így legalább lett egy kicsi tapasztalatom. Apám majd kiugrott a bőréből örömében. De ez nem segített azon, ami ezek után történt. Apám elment egy küldetésre.
- Nyugi, rutin feladat. Pár nap, és hazajövök.
Ezeket a szavakat mondta nekem utoljára. Elment, és sosem láttam többet. Pár nap múlva egy levelet kaptam, amelyben kifejezték részvétüket, és a nyakláncát. Akkor határoztam el, hogy jelentkezem az Akadémiára, és bosszút állok.